Testsúly kontroll Takács Győző módra

Most, hogy kb. 13 kilót leadtam, és összehasonlíthatatlanul könnyebben mozgok, jobb a közérzetem, (utólag érzem milyen tohonya voltam) megosztom Veletek a tapasztalataimat.

A munkánk során (is) gyakran hallunk a helytelen táplálkozás, a súlyfölösleg veszélyeiről, de ez nem eredményezte azt, hogy a csapatban csupa egészséges, optimális testsúlyú ember legyen. Talán az átlagosnál jobb a helyzet, de vannak még „súlyos” tartalékaink. Miért? Egyáltalán: miért van ennyi túlsúlyos ember? (Magyarországon 60%.)

Szerintem a túlsúlynak lelki okai vannak, plusz a rossz szokások: ezeken kell változtatni. Amiről most szó lesz, azok az én személyes tapasztalataim, nem vagyok se orvos, se dietetikus, se pszichológus, és főzni sem tudok. De ragadt rám néhány dolog az évek alatt, és szeretek emberekkel foglalkozni, figyelni a viselkedésüket. Az egyik megfigyelés, (ha nagyképűen fogalmaznék életbölcsesség), amit sokszor tapasztaltam: AZ EMBEREKKEL MINDENT KÖNNYŰ ELHITETNI, AMI MEGKÍMÉLI ŐKET A FÁJDALMAS IGAZSÁGTÓL.

Tehát a válaszom, hogy miért van ennyi túlsúlyos ember: mert AZ EMBERNEK A SÚLYÁVAL EGYÜTT AZ ÖNKÉPE IS MEGVÁLTOZIK. Az eszével felfogja egy 100 kilós ember, hogy ő túlsúlyos, mégis némi fölénnyel tekint egy 80 kilósra, lesajnál egy csenevész 70-est, egy 50 kilós könyvjelzőt meg egyenesen fél-embernek tart! Mert abból indulunk ki, hogy „ÉN vagyok a normális!” Aztán ránézünk a korosztályunkra: a többség ugyanebbe a súlycsoportba tartozik, tehát ez a TERMÉSZETES!

Néha a tv-ben másfél-két mázsás emberek (főleg nők) adnak olyan „okos” tanácsot, hogy „szeresd a testedet, barátkozz meg a súlyoddal”. Ja. Aztán nézz ki magadnak egy jó kerekes széket, és vegyél antidecubitus matracot, hogy ha majd az agyvérzés után forgatnak, ne kapjál felfekvést! Mint említettem, akár a legvadabb baromságot is beveszik az emberek, ha az felmenti őket a valósággal való szembenézéstől. Átmenetileg! Mert, attól a valóság még valóság marad.

Nézzünk kicsit magunkra a mások szemével! Mit gondolnak rólunk ŐK? (Akik szintén magukat tartják normálisnak.) „Ilyen leszel, ha sokat eszel”. Vagy egy sértő előítélet: „a kövér ember lusta”. Nem! Csak fáradt! Hiszen egész nap cipeli a 20-30-50 kilós terhét. A térde, csípője, szíve tönkremegy: SZÖRNYŰ! Persze ez minket nem érint… Biztos? Mert ha mégis, akkor már hiába próbáljuk KÉTSÉGBEESETTEN visszaforgatni az időt, nem lehet!

Mennyi lenne az optimális súlyunk? Megnéztem több internetes oldalon a BMI számítást, és hogy mit javasolnak a 182 centimhez. Van, ahol 75 kg a jó, fölötte túlsúlyos. Fúj! Gizda! A GNLD szerint 82 kilóig ideális. Van, ahol még 88 kg is belefér. Na, ez már jobban tetszik! Szerintem kortól is függ, és pl. egy súlyemelő alkat lehet több, de nekem a 82 kg lenne a jó.

Az én történetem 3 éve kezdődött. Kaptam néhány megjegyzést, és az öltönyeim kezdtek nehezen feljönni, ráálltam a mérlegre: 98 kiló. Na, ez azért sok! Fiatalon olyan gebe voltam, hogy szégyelltem strandra menni: 65-68 kiló. Pedig rengeteget ettem, hogy hátha hízok. Aztán 35 évesen egy év alatt 80-82 kilós lettem. Végre! Férfivá váltam! Örültem neki, és mivel 10 évig nem változott a ruhaméretem, nem méregettem magam. Később feltűnt, hogy ha öltönyt vettem, nagyobb kellett, mint a régi. Semmi baj, úgyis ki akartam cserélni! Meg aztán „természetes”, hogy idővel felszed az ember néhány kilót.

Azt, hogy fogynom kellene, el se tudtam képzelni. Fogyni? Nekem??? Ugyan már! Én nem olyan alkatú vagyok.        De aztán 3 éve 98 kilónál csak elkezdtem fogyókúrázni. GR control, úszás, nyár végére, amikor Barcelonába mentünk, lement 8 kiló. Ott a finom svédasztalos vacsorákkal egy hét alatt visszajött a fele, de valahogy nem érdekelt tovább a dolog. (Megkérdeztem Renatot, ő 94 kiló, gondoltam teljesen rendben vagyok.) Tavaly ősszel megint sokallottam magam, mérés, 99,7 kg. Egy mázsa! Na, ebből elég – ahogy a reklámban mondják. De mit tegyek?

Fogyókúra. A Google-ban erre a szóra 222 cím jön be. (Mert az emberekkel mindent könnyű elhitetni…) Nekem a fogyókúra az elvonókúrát juttatja eszembe. A szülőfalumban gyerekként ismertem néhány megbízható alkoholistát, akiket kényszer elvonókúrára utaltak be. Aztán amikor hazajöttek, első útjuk a kocsmába vezetett. Emberek tucatjait ismertem, akik végigcsinálták a mi GR Control programunkat, (köztük ugye én magam is), aztán szépen, gyorsan visszahízták. (Az egyik rekorderünk 56 kilót másfél év alatt adott le, fél év alatt szedte vissza.)

Tehát működik, de valamiért nincs tartós eredménye. Aztán vannak a „zsírégető szerek”. Szerintem ezeket messzire el kell kerülni. (Persze vannak, akik veszik, „mert az emberekkel…”) 98%-uk sima hazugság. (Kedvencem a fogyasztó szappan, amivel a kövér testrészt kell mosni. Természetesen pénzvisszaadási garanciával, és az elégedett fogyasztók leveleivel.) A maradék 2% pedig még rosszabb: vagy hashajtó, ami a beleket teszi tönkre, vagy vízhajtó, ami a szívet. Műtét is létezik, de olyan nincs, amelyik önfegyelmet is ad. (Van, aki pl. gyomorszűkítés után folyékony csokival veri át – önmagát.)

Mi hát a megoldás? Szerintem: az ÉLETFORMA váltás. Lényege: kevesebbet kell enni, és többet mozogni. Ennyi. Ezt a döntést NEKÜNK kell meghozni, de segíthet a család, ha velünk tart. Akármi okozta az elhízást, (életkor, életmód, szülés, hormonok, gyógyszerek) az már megtörtént. Egy megoldás maradt: változtatni a szokásainkon. Ez a fájdalmas igazság, a többi csak KIFOGÁS: „én ilyen fajta vagyok, nem tehetek róla, genetikusan (itt jön egy kövér ős) rá ütöttem”. Ez félig igaz: valóban meghatározó a genetika, vannak olyan szerencsések, akik bármennyit esznek, nem híznak, (35 évig én is ilyen voltam), de ez nem ad felmentést: TEHETSZ RÓLA!

Neked a TE genetikádhoz kell alkalmazkodni! Hányszor hallom: „én már csak feleannyit eszek, mint régen!” Persze. Napi 6000 helyett 3000 kcal-t. Másik, amit számtalanszor hallottam terebélyes falusi asszonyoktól, miközben látványosan kiszedtek maguknak fél adag ételt: „a gazdasszony már jóllakik a szagával!” Ja. Meg azzal, amit főzés közben bekóstolgatott! 5-6 fél adag után már nehezen megy le egy egész adag.

Én az egzakt tudományokban hiszek: matematika, fizika, kémia. A magyarok Európában a 2. legtöbbet fogyasztó nemzet: 3500 kcal/nap az átlag. Egy ülőmunkát végző embernek ahhoz, hogy fogyjon, 1800 kcal/nap alatt kellene enni. (Ha belegondolunk, nem az a csoda, hogy a lakosság 60%-a túlsúlyos, hanem, hogy csak a 60%-a!) De hiszen ez mégiscsak fogyókúra! – gondolod. Hát nem! Mert a fogyókúra átmeneti, és drasztikus. Amiről én beszélek, az a hátralevő életünkről szól, és nem drasztikus. Neeem? Hogy lehet nem drasztikusan a magyar átlag felére csökkenteni a napi bevitelt, ráadásul „örökre”?

Két dologgal: ha kevésbé kalóriadús ételeket, és ha kisebb mennyiséget eszünk.

A feleannyi kalória nem jelent feleannyi ételt. A mai ételek kalóriasűrűsége 3-szor annyi, mint 100 éve volt. (Amikor még legtöbb ember a szabadban dolgozott, nem bent üldögélt.) Természetesen nem arról van szó, hogy a krumpli, káposzta, hús energiatartalma megnőtt volna, hanem az arányuk változott meg a táplálkozáson belül. Iszonyú mennyiségű húst, süteményt, édességet eszünk, amelyek valamikor drága, ünnepi ételek voltak, ma pedig mindennaposak. A mesebeli „terülj-terülj asztalkám” régen csak a nép álmaiban létezett, ma pedig minden plázában svédasztalok tömege van kirakva, bárkinek elérhető áron. Tehát csökkentsük a kalóriadús ételek arányát. Számtalan helyen le van írva az egyes ételek kalória, fehérje, stb. tartalma, de ha pl. csomagolt élelmiszert veszünk, azon is minden rajta van. Ezeket néha kíváncsiságból megnézem, de én csak ritkán számolgatok.

Egyszerűen közelítem meg: amiben ZSÍR, CUKOR, LISZT van, az kalóriadús, tehát ezek arányát kell csökkenteni. Helyette: saláták, zöldségek, gyümölcsök, magvak, halak, sovány tejtermékek. Szinte egész évben van paprika, paradicsom, narancs, szőlő. Régen ez is csak egy álom volt! Ismerjük a „glikémiás index” (GI) fogalmát is. Ezt én leegyszerűsítve a tüzelőanyagokhoz hasonlítom. Az alacsony GI-jű ételek olyanok, mint a keményfa, ami a kandallóban reggelig ég. A magas GI-jű ételek olyanok, mint a szalmaláng, vagy a gázolaj, gyorsan leadják a kalóriát, aztán vége. Ezeket is könnyű felismerni, ha áttanulmányozzuk az „ajánlott-nem ajánlott” füzetet. Kerülni kell a magas GI-jű ételeket, mert azok gyorsan felnyomják a vércukor szintet, elraktározza őket a szervezet, utána meg jön az éhségérzet.

Hogyan lehet kisebb mennyiséget enni? Ez már kicsit bonyolultabb, de megoldható.

Először is tisztázzuk: MIÉRT ESZÜNK?

1. Mert éhesek vagyunk – hangzik a kézenfekvő válasz. Csakhogy ez nem igaz, mert valójában ritkán vagyunk éhesek. Igen, ritkán. Ha egy-két napig nem eszel semmit, csak vizet iszol, megtudod, milyen az igazi éhség! Amit eddig annak gondoltál, arról később.
2. Eszünk, mert ideje van: reggeli, ebéd, vacsora, stb. Rendben van.
3. Eszünk „szórakozásból”. A mai világ tele van csábítással! Benézünk egy cukrászdába, vagy meglátunk egy fagyit, lángost, megérezzük a sültkolbász illatát: nem vagyunk éhesek, de megkívánjuk. Ha lehet, kerüljük el ezeket a helyeket, vagy érjük be kevesebbel.
4. Az evés tagadhatatlanul örömforrás is, amivel sokszor „megajándékozzuk magunkat”.
5. Ebből aztán szépen lassan, főleg amikor csökkennek az egyéb „örömforrások”, (leszokunk a cigiről; vagy pl. már nem játsszuk naponta kedvenc társasjátékunkat) kialakul egyfajta FÜGGŐSÉG. Muszáj erről beszélni, muszáj ezzel szembenézni, mert gyakori, és ugyanolyan veszélyes, sőt egy szint fölött veszélyesebb, mint más függőségek. Tragédia az alkoholizmus, káros a dohányzás-függőség is, de ez a zaba-függőség ROSSZABB!

Súlyosabb bajokat okozhat: diabétesz, érszűkület, vele csonkolások, vakság. Vagy gondoljuk végig, milyen öreg függőket ismerünk. Ismerünk 80 fölötti öreg piást vagy bagóst? Biztosan. Viszont nem nagyon ismerünk 80 év fölötti másfél mázsás zaba-függőt!

Minden függőséget nehéz gyógyítani, de az indulásnál két feltétel elengedhetetlen:

1. Legyen bátorságunk szembenézni vele, hogy függők vagyunk.
2. Legyen meg a szándék, az akarat, hogy „le akarunk jönni róla”, odafigyeléssel, tudatossággal, más életet akarunk élni. Utána se könnyű: nehezebb a leszokás, mint pl. a bagóról, hiszen cigaretta nélkül lehet élni, de enni mégiscsak muszáj. Visszatérve az elejére, az „éhes vagyok”-ra: a függőknél ez csak fedőszöveg, nem éhesek, hanem a FÜGGŐSÉGÜK jelez! Mint amikor a piásnak remeg a keze, ha nem jut alkoholhoz.

ÉBRESZTŐ!!! Akit érint, vegye észre, hogy FÜGGŐ! A leszokás következő lépése, hogy vessünk számot az életünkkel! Ha már „minden mindegy”, nem fog menni. De ha még vannak céljaink, találunk az életben szép és jó dolgokat, amelyeket szeretnénk megélni, amelyekért érdemes küzdeni, akkor lesz erőnk LEGYŐZNI a függőségünket. Akkor talán minden FÖLÖSLEGES falatnál eszünkbe jut: érdemes ezért vállalni a KOCKÁZATOT, CIPELNI A 20-30-50 KILÓ ZSÍRT? (Például a szerelmesek gyakran lefogynak. Viszont egy felmérés szerint a nők a férjhezmenetelt követő évben átlagosan 6 kilót híznak. Ki érti ezt?) Az is jó megoldás, ha a mennyiség-függésről átállunk az egészséges minőség-függésre!

A következő, mennyiséget érintő megfigyelésem: a jóllakásnak három fázisa van.

1. Amikor úgy érezzük, hogy már nem vagyunk éhesek.
2. Amikor úgy érezzük, hogy jóllaktunk.
3. Amikor úgy érezzük, hogy már nem fér belénk több.

A függők igyekeznek a 3.-ig jutni. Sőt, van aki csak úgy érzi jól magát, ha folyton „kérődzik”.

De ha odafigyelünk, el tudjuk különíteni ezeket a fázisokat, és ha elhatároztuk az „életforma váltást”, próbáljunk megállni az 1-2 között! Amíg az étkezéstől a tápanyagok bekerülnek a vérkeringésbe, 15-20 perc telik el, tehát csak ez után jelzi a szervezetünk, hogy nem vagyunk éhesek. Ezért együnk lassan, több fogást, és az egyes fogások között HAGYJUNK IDŐT! Legyen az étkezés egy szertartás: a „magyar ember, mikor eszik” – beszélgessen, a gyorsan berámolt ételeknél nem érezzük, hogy elég, csak ha már késő.

Azt mondtam korábban, hogy ez az életforma váltás nem drasztikus. Van még valami, ami ezt igazolja: NINCS BENNE TILTÁS. Néha hallom: „ne egyél fehér lisztet”. „Ne egyél vörös húst”. Szerintem tök mindegy, hogy mit nem eszel, az a lényeg, hogy mennyit eszel!

Mert például ott van a tehén. Nem eszik fehér lisztet, rá se néz a vörös húsra, még csokit se eszik a marhája, és mégis akkora, mint egy tehén! Pedig kizárólag egészséges zöldtakarmányon él. Vagy ugye: hús helyett halat! Na jó. De akkor ott van a bálna…

Szóval én mindent eszek, ami jól esik, amit megkívánok, a csabai kolbásztól a krémesig – persze mértékkel. Igyekszem elkerülni a „kísértéseket”, a gyros, kürtőskalács felirat láttán átmegyek a túloldalra. Ha mégis elcsábulok, próbálok keveset enni belőle. Aztán ha még ez se jön össze, tartok egy plusz böjt-napot. Nem jó a merev tiltás, mert ha megszegjük, oda az önbecsülésünk: „én gyenge vagyok”, „én erre nem vagyok képes”.

Anyósom nagy példakép volt. Ötvenegynéhány évesen 106 kilóról lement 70-re, és élete végéig tartotta. Amikor nekünk és az unokáknak csinált pl. egy finom süteményt, vágott magának is egy kis kockát, szép lassan megette, majd azt mondta: nagyon finom volt, még biztosan meg tudnék enni 3-4 ilyet, de minek? Azoknak is ugyanilyen az íze.

A böjtökről. Néha, heti 1-2 alkalommal, amikor úgy jön ki a lépés „böjtölök”. (Ezek hozzák a fogyást, és ha már rendben lesz a súlyom, csak akkor böjtölök, ha „bűnöztem”.) Ha pl. úgy alakul, hogy későn reggelizek, későn ebédelek, aztán van valami esti program, ami után későn érek haza, akkor letudom a vacsorát pár almával, szőlővel, vagy egy adag NeoLife Shake-kel. Vidéki utaknál egy NeoLife Bar-ral. Ez mindig van a csomagtartóban, („elsősegély csomag”), és van hozzá narancs, vagy alma. Nekem a Bar kicsit száraz, tehát egy harapás Bar, egy falat gyümölcs. Egy ilyen párossal teljesen jól lehet lakni.

Az életforma váltás nem drasztikus az eredményt illetően sem. A fogyókúra egy verseny, ahol annak van sikerélménye, aki rövid idő alatt sokat ad le, sanyargatja magát, alig várja, hogy vége legyen, elérje a célját, és – berongyoljon a kocsmába. Nálam nincs rekord: ez a 13 kiló 7 hónap alatt ment le. Nem méregettem folyton, hogy mennyit fogytam. (Volt, hogy híztam is: Karácsony, Szilveszter). Csak az érdekelt, hogy ne álljak vissza a régi étrendre. Már kezdem megszokni az újat: kifejezetten gusztustalannak találom a zsírban tocsogó ételeket, a nagy zabálásokat, és újra érzem a cukor által korábban elnyomott ízeket!

A szervezet 60-70%-a víz, ha valamiért több távozik pár %-kal, az torzíthatja az eredményt. (Vízhajtóval értek el átmeneti sikert pl. a fogyasztó tapasszal, vagy a Herbalife termékeivel.) Volt egy érdekes észrevételem, amikor még méregettem magam: egy kiadós kádfürdő után 30-50 dekával is könnyebb lettem. Először megrémültem: Úristen, ennyi kosz volt rajtam? Aztán rájöttem, hogy a jó forró vízben ennyit izzadtam ki, ami persze a vízben nem látszott.

Sokszor felvetődik az is, hogy milyen napszakban mennyit együnk, hányszor együnk egy nap. „Reggelizz úgy…” – ismerjük. Nekem az a véleményem, hogy ezt is úgy csináljuk, ahogy jól esik. Én reggel még nem vagyok éhes, de pl. a lányomnak kicsi korában, amikor felébredt az volt az első mondata, hogy: „Apa! Kakaóka!” Aki reggel éhes, egyen, aki nem, ne erőltesse. Pl. a középkori Angliában, Franciaországban a reggeli az urak kiváltsága volt. Vagy pl. a mohamedánok a Ramadán hónapjában napnyugtáig nem esznek. És élnek.

Aki 1500 kcal-t fogyaszt, az fogyni fog, aki 2500-at, az nem, mindegy mikor, hány részletben ette meg. Az tény, hogy ha gyakran eszegetünk, keveset, akkor nem lesz alkalmunk megéhezni, a vércukor szintünk nem ingadozik. Azt is tapasztaltam, hogy ha este 6 előtt van a vacsora, utána csak keveset eszek, (erről később), jobban alszom, reggel jobb a közérzetem. Tehát ez a kellemesebb. De a lényeg, ismétlem: a mennyiség, az összetétel, és hogy mindezt ne érezzük egy átmeneti, kínos tortúrának.

Szörnyen sivárrá vált a magyar konyha. Megfigyeltem, hogy nálunk az ételeket a legtöbb ember két nagy csoportra osztja: vagy „finom” (és kalóriadús): húsok, zsíros köretekkel, sütemények, csokik, édes italok, chipsek, vagy egészséges, de „rossz”: saláták, párolt zöldségek, főzelékek, üres levesek. (Főleg az iskolákban okoz ez gondot, ahol az elsőt a büfében árulják, a másodikat pedig a menzán próbálják erőltetni.) A harmadik, kicsi csoport a finom és egészséges ételeké lenne, ilyen pl. a gyümölcs, de ez egyik helyen se jellemző. A többi finom és egészséges ételért pedig Michelin csillagos étterembe kellene menni.

Vagy – újra meg kell tanulni főzni! Valamikor régen a nagyanyáinknak a szegénység mellett kellett kitalálni, hogy mit főzzenek a családnak. És megoldották! Volt tradíció, volt idejük, volt fantáziájuk, az egyszerű, mindennapos, otthon megtermő alapanyagokból tudtak finomakat főzni. Margit néni, a gyerekeink pótnagymamája mondta, hogy „ezek a mai asszonyok hús nélkül már nem is tudnak főzni”. Persze ennek is oka van: a 20. század második felétől a nők is munkába álltak, alig maradt idejük a családra, és olcsóvá vált a hús, a cukor, a liszt. Hús, köret, kész a vacsora. Pedig vannak jó szakácskönyvek, jó tv műsorok, régi, egyszerű ételek. Csak egy kis odafigyelés: változtatni kell a szokásainkon.

Ami viszont szerencsére megmaradt: a levesek. El se tudok képzelni ebédet leves nélkül. Jó sok leves, (aminek azért nagy része víz), ha nem rakják tele hússal, tejföllel, tejszínnel, tésztával: alacsony kalóriatartalmú, és szinte jóllakhatunk vele. Az is jó, amit Mexikóban láttunk: első fogásnak gyümölcs. Vagy az olaszoknál: gyakran egy tál salátával indítanak. (Olívaolajjal, balzsamecettel egész jó.) Vacsora is kezdődhet ezekkel! Ha kicsit telítjük magunkat velük, és tartunk egy kis szünetet, a főételből kisebb adag kell. (És lehetőleg az egészségesből.)

Szedjünk keveset, ha mégis sok, hagyjuk ott. Ne sajnáljuk: rosszabb, ha rajtunk „megy kárba”. A végén pedig „jutalmazzuk meg magunkat” valami desszerttel, ami lehet gyümölcs is. Jellemző, hogy Olaszországban minden étteremben van az étlapon gyümölcs, nálunk szinte sehol. De otthon lehet! Én este a „jutalomfalatokat” a korai vacsora és a lefekvés között csipegetem el, így nem „eseménytelen” ez az idő sem. Gyümölcs, (lehet mirelit is), néha utána egy kis jégkrém, sütemény, vagy pici csoki.(25g = 142 kcal)

Az italokról: itt sincs tiltás, de ritkán iszom pl. cukros üdítőt. Ha mégis megkívánom, enyhén szénsavas ásványvízbe teszek Tre italt. Szuper! Aki szereti a sört, (mint én is) vagy a bort, miért mondana le egy pohárkáról? 160 kcal, hozzá sós magok, kevés sós süti, vagy könnyű sajt, magvas kenyér, zöldségek – lehet ezekből is a vacsora utáni „desszertet” összerakni.

A testmozgás nekem is gyenge pontom. A családi hétvégéken mindig megfogadom, hogy otthon folytatom a reggeli tornát. Majd. Néha nekibuzdulok, hogy járok úszni, csak „nincs időm”. De tudom, mi a dolgom: változtatni kell a szokásaimon – ami soha nem egyszerű.

Egyelőre eddig jutottam. Ha valaki magára ismert, és megsértődött, kérem, bocsásson meg: nem bántani akartam, hanem segíteni. Jusson eszedbe: ne a mérleget hibáztasd, ha sokat mutat! Inkább szívleld meg, amit lehet, és HASZNÁLD EGÉSZSÉGGEL!

2015. május.

Figyelmezetés! A szöveg nyomokban humort tartalmaz, de ez még nem ok arra, hogy akit érint, ne vegye komolyan. Ezért olvasd el másodszor is, amikor már nem a poénokat, hanem a „filozófiai mélységeket” veszed észre, aztán harmadszor, amikor rájössz, hogy rólad is szól. Végül tedd el, és néha vedd elő, amikor használni akarod a benne levő ötleteket!